„Minél inkább életre kelted testedet, annál tudatosabbá válsz önvalódban.”

- Yesudian -

Oktatóink

Boros Gyevi Anita jógaoktató, a stúdió vezetője

Mondhatnám, hogy a véletlennek köszönhetem, hogy megismerkedtem a jógával, de mint tudjuk, semmi sem történik véletlenül. 2012 tavaszán ismerkedtem meg először a jógával, bár idő közben feljöttek gyermekkori emlékeim is, hogy mégsem ez volt az első találkozás. Pár éves lehettem talán, amikor egy családi barátunkat láttam jógázni, nem értettem semmit abból amit csinált, de végtelen csodálattal és ámulattal néztem, ahogyan gyakorol. Mindig szívesen voltam vele, mert azt éreztem rajta, hogy ő tud valamit, amitől sokkal boldogabb.

De az igazi nagy találkozás egy kicsit váratott még magára. Gyermekkoromban sokat mozogtam, sportoltam, szertornáztam, de valahogy egyik mozgás sem érintett meg igazán. Amikor először jógáztam, nagyon ügyetlennek, gyengének éreztem magam, végigküzdöttem a 60 percet, olyan volt mintha az életemért jógáznék... de ami utána történt, az számomra is egy új tapasztalás volt. Sokkal nyugodtabbnak, könnyebbnek éreztem magam. Akkoriban nem kis súlyfelesleget szedtem magamra, és azt éreztem, hogy talán ez az út segíti legjobban az életmód váltásom.

Elkezdtem rendszeresen jógázni, hetente háromszor, egyre jobban mentek az ászanák, de nem igazán érdekelt, hogy mi van a testmozgáson kívül ebben a gyakorlásban. Azt viszont láttam, hogy elkezdtek leolvadni rólam a kilók, és éreztem, hogy ez most már több puszta testedzésnél. Jött egy lehetőség, hogy megpróbálkozzak az oktatással, és pár hónap múlva már a Mandala Gerincjóga oktatóképzésén csücsültem. Azt hiszem egyre jobban beszippantott a jóga világa, és egyre nagyobb étvággyal, kíváncsisággal vetettem bele magam a tanulásba. Elkezdtem megváltozni, illetve felismerni mindazt, hogy ki nem vagyok, elkezdtem keresni a választ, hogy ki is vagyok én?! Majd jöttek az újabb és újabb oktatóképzések, Hatha jóga, Meditáció és relaxáció, Kismama és Baba mama oktatóképzés, és a legújabb nagy szerelem a fasciális szemléletű Flow.

Idő közben létrehoztam egy oldalt: A jóga:Úton önmagadhoz, ahol elkezdtem megosztani veletek a tapasztalásom, felismeréseim, amit az utam során megélek. A jóga számomra a kapcsolódás, önmagamhoz, és hozzátok akik eljönnek az óráimra. Szeretném, ha ti is megtapasztalnátok mindazt a csodát, amit a jóga gyakorlása hozhat az ember életébe. Változásokat, felismeréseket, energiákat, tisztulást, önmegvalósítást. Várlak szeretettel az óráimra, hogy együtt szebbé tegyük a világot! :)

Végzettségek:

Gerincjóga oktató – 2014 - Mandala Jógastúdió Szeged (110 óra)

Hatha jóga oktató – 2016 -  Mandala Jógastúdió Szeged (200 óra)

Meditáció és relaxáció továbbképzés - 2017 - Mandala Jógastúdió Szeged -Márk Tamás (40 óra)

Kismama és Baba mama jógaoktató – 2018 – Sarasvati Jógastúdió Budapest (130 óra)

Fasciális szemléletű jóga flow oktató - 2019 – Samadhi Jógastúdió Budapest (110 óra)

Zsapka Anna jógaoktató

A jóga számomra a legizgalmasabb, legkomplexebb "szabadidős tevékenység" amit csak el tudok képzelni. Tanulás és egy önismereti utazás, ami sosem ér véget, mindig van hova fejlődni, mindig tartogat újabb kihívásokat... akár csak az élet.

A jógagyakorlás 3 éve az életem része, ekkor léptem először a jógaszőnyegre és - mint később rájöttem - egyben egy nagyon különleges útra is. Anita órái, energiái és a gyakorlás hatásai azonnal magukkal ragadtak és hamarosan azt vettem észre, hogy minden második nap órán vagyok. A gyakorlások már az első pillanattól testi-lekli feltöltődést hoztak számomra és ez önmagában is elég volt, hogy tudjam, valami különlegesre leltem. Kis idő múlva, fizikai szinten is megéreztem a pozitív hatásokat. Megtapasztaltam, hogy egyre lazábbak az izmaim, erősebb a testem és ettől energikusabb, jobb kedvű lettem. Az ülőmunkától és a stressztől kialakult fájdalmaim, amelyekkel már évek óta küzdöttem, szinte azonnal elmúltak. Később megtapasztalhattam azt a csodálatos érzést, ahogy a fejemben saját határaimról alkotott kép teljesen átformálódik, ezáltal megváltoztatva nem csak a testemről és magamról alkotott képet, hanem a hozzáállásomat is bizonyos helyzetekhez, tudatosabb és magabiztosabb lettem az élet minden területén. Valahogy minden jobb lett körülöttem és ezt minden kétséget kizáróan a jógának köszönhetem.  

A Hatha jóga és az ászana gyakorlás valódi célja a testi és a lelki egészség visszaállítása, eszközei és hatásai azonban jóval mélyebbek és komplexebbek mint más sport tevékenységnek így az élet minden területére idővel hatással lesznek.  Hiszem, hogy a jóga mindenkié, nemtől, kortól, súlytól, flexibilitástól teljesen függetlenül, így Téged is csak bíztatni tudlak a pozitív hatásainak megtapasztalására. Azt gondolom, hogy a jóga mindenkinek abban segít, amire szüksége van, legyen szó testi vagy lelki fejlődésről, elengedésről vagy befogadásról, a jóga megmutatja az utat.

Szeretettel várlak a Hatha jóga órákra, ahol főként statikus pózokkal, relaxációval és légzőgyakorlatok megismerésével mélyítjük el a gyakorlásunkat. Kiváló alkalom, hogy megtapasztald az ászanák pontos és biztonságos kivitelezését és átéld egy-egy póz hozta érzeteket, sőt megfigyeld ahogyan fejlődsz bennük napról napra. Biztosan állíthatom, hogy ez nagyon izgalmas élmény. Az órákon levezetjük, elengedjük a felhalmozódott feszültséget és helyet csinálunk a pozitív gondolatok számára :). Gyakorlunk...a többi úgyis jön magától. 

Végzettségek:

Hatha  jóga oktató - 2019 – Samadhi Jógastúdió Budapest (200 óra)

Fasciális szemléletű jóga flow oktató - 2020 – Samadhi Jógastúdió Budapest (110 óra)

Terápiás eszközök a jógában - Oktatói továbbképzés 2021 - Samadhi Jógastúdió Budapest

Strifler Attila jógaoktató

A jógával 2016-ban találkoztam először, amikor az egyik barátom, aki önfejlesztéssel foglalkozott, interjúkat kezdett készíteni a YouTube-ra olyan emberekkel, akik kevésbé ismertek, ugyanakkor sikeresek a maguk területén. Az egyik interjúalanya egy fiatal jógaoktató srác volt. Lenyűgözött az a szemlélet, ahogy ez a fiatal jógi látta az életet és számomra is egészen új és egészen más megvilágításba helyezett sok mindent az életemmel kapcsolatban. Amikor jobban utána néztem, hogy ki is ez a fiatal jógi, megláttam, hogy szervez egy jógatábort. Éreztem, hogy oda el kell mennem. Nem érdekelt, hogy még életemben nem jógáztam. Nem érdekelt, hogy elmegyek egy táborba, ahol senkit sem ismerek. Egyszerűen csak el akartam menni oda. Ebben a táborban vettem részt életem első jógaóráján. A táborba érkezésemkor többen kérdezték tőlem -mióta jógázol? Erre a válaszom az volt, hogy most lesz életem első jógaórája. Mire barátságosan, mosolyogva közölték velem, hogy bátor vagyok és nagyon meg fogok halni. Igazuk lett… smiley

Meghaltam, de föl is támadtam és onnantól kezdve már nem volt ugyanaz az életem. Pozitív változásokat kezdtem tapasztalni a lelkemben és az életemben… Egy évvel később ismét elmentem ebbe a táborba, ahol megismertem a feleségem Anitát, akiről, mint kiderült szintén jógaoktató. Azóta a tábor óta pedig együtt jógázunk életünk minden területén…

A jóga előtt kettlebell edzésekre kezdtem járni, melyet 2015 óta folyamatosan űzök. Arra jöttem rá, hogy a jóga önmagában is kiválóan megállja a helyét, mint mozgásforma - bár tudjuk, hogy több mint mozgásforma – ugyanakkor kiválóan alkalmas arra is, hogy valamilyen sport mellett végezze az ember, mert a jóga képes arra, hogy a sportteljesítményt is fokozza.

Óráimon ráhangolódással kezdünk Hatha jóga ászanáira, melyeket hol hosszabb, hol rövidebb ideig tartunk ki. Figyelmet szentelünk a testi-lelki fejlődésre és nem feledkezünk meg a helyes légzés elsajátításáról sem. Bepillantunk a légző gyakorlatok világába. Az órákat relaxációval zárjuk, mely segít integrálni az órán történteket, hogy magaddal tudd vinni a tapasztaltakat a mindennapjaidba.   

Ha hívást érzel arra, hogy sport mellett tegyél még magadért valami pluszt, esetleg sok ülőmunkát végzel és szeretnél valamit mozogni, esetleg szeretnél az életedben pozitív változásokat tapasztalni, vagy csak megtetszett a bemutatkozásom, akkor várlak szeretettel és barátsággal az órámra!

Végzettségek:

OKJ Sportedző – Testépítés – Fitness

Hatha  jóga oktató - 2019 – Samadhi Jógastúdió Budapest (200 óra)

Fasciális szemléletű jóga flow oktató - 2020 – Samadhi Jógastúdió Budapest (110 óra)

Novák Andrea jógaoktató 

Többi jógaoktató társamhoz hasonlóan elmondhatom, hogy számomra is központi mozgatórugó volt a mozgás, aktív gyerek voltam, aki sok mindent kipróbált. Népitáncoltam, fociztam, kézilabdáztam, pár évre a capoeirába is belekóstoltam, egyetemi éveim alatt viszont egy kisebb krízis hatására úgy éreztem, hogy nem a megfelelő úton haladok. Az addig kitűzött céljaim egyre inkább úgy tűntek, hogy nem az enyémek, és igazából úgy éreztem nem találom meg bennük önmagam, sem a boldogságom.

Így hát elgondolkodtam, akkor mit is szeretnék igazából csinálni? Milyen emberré akarok válni, és mit akarok elérni az életben? 

Majd megszületett bennem a felismerés, hogy emberekkel és gyógyítással szeretnék foglalkozni, így nagyjából azon nyomban beiratkoztam a természetgyógyász képzés alapozó anatómia modul tanfolyamára. Úgy érzem itt kezdtem el az első lépéseket. 

Az addig űzött sportok sem vonzottak többé, úgy éreztem valami olyan mozgásformát szeretnék, ahol a tudatosság van fókuszban. 

Így kerültem el az első jógaórámra, ahol, csatlakozva az előttem szólókhoz, bizony én is elég csacskán éreztem magam. Míg mellettem egy 65 év körüli hölgy 5 percig zavartalanul fütyörészett egy bakászanában, én körülbelül azt sem tudtam hol a matrac eleje vagy a vége…

Óra után viszont meglepő nyugalmat éreztem magamban és rám telepedett az érzés, hogy ez jó nekem és folytatni akarom. Így kezdtem el rendszeresen, majd egyre és egyre többet jógázni, szinte azonnal tudva, hogy oktatni is szeretném.

Beiratkoztam az első jógaoktató tanfolyamomra, ahol Csípőnyító Vinyasat, Vinyasa Flowt, Agni Jógát, Detox Jógát, Alap Jógaterápiát és Yin Jógát tanultam. Ezt követően komolyabb szintre szerettem volna emelni a tanulmányaim, így elvégeztem egy Ájurvédikus Jógaterapeuta képzést, ami ugyan nem azt hozta számomra, amit vártam, de úgy érzem életem legszerencsésebb csalódása volt. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az Ájurvéda megismerésével összeállt számomra a teljes kép a kirakósból.

A saját gyakorlásom és a saját oktatásom is teljes mértékben átalakult terapeuta tanulmányaim hatására, hiszen már tisztában voltam a rendszerrel, aminek tükrében a fizikai és mentális kibillenéseket értelmezni tudtam.

Óráimon ezt a tudatosságot szeretném átadni, hogy képes légy felismerni a Benned és a külvilágban zajló folyamatok értelmét és az órai gyakorlások által pedig megismerd azokat az eszközöket, amelyek kiegyensúlyoznak egy mentálisan/fizikailag kiélezett helyzetben.

Amennyiben szeretnéd behatóbban tanulmányozni az Ájurvédát, terápiás és életmódvezetési módszereket megismerni, úgy szívesen várlak tematikus workshopjaimra is!

Végzettségek:

Anatómia Alapmodul Tanfolyam – 2011 – Éden Oktató Központ, Budapest

Anatómia Alapmodul Vizsga – 2012 – GYEMSZI ETI (mostani ÁEEK), Budapest

6 az 1-ben Jógaoktató Képzés – 2016 – Atma Center, Budapest (200 óra)

Ájurvédikus Jógaterapeuta Képzés – 2018 – Fény Jógaterápiás Intézet, Budapest (300 óra)

Mozgásszervi anatómia és kórélettan alapozó képzés – 2019 – Balance Akadémia, Budapest (16 óra)

Természetgyógyász Alapmodul Tanfolyam (Távoktatás) – jelenleg – Konnektív Felnőttképző Kft, Miskolc

Anatómia Alapmodul Tanfolyam – 2011 – Éden Oktató Központ, Budapest
Anatómia Alapmodul Vizsga – 2012 – GYEMSZI ETI (mostani ÁEEK), Budapest
6 az 1-ben Jógaoktató Képzés – 2016 – Atma Center, Budapest (200 óra)
Ájurvédikus Jógaterapeuta Képzés – 2018 – Fény Jógaterápiás Intézet, Budapest (300 óra)
Mozgásszervi anatómia és kórélettan alapozó képzés – 2019 – Balance Akadémia, Budapest (16 óra)
Természetgyógyász Alapmodul Tanfolyam (Távoktatás) – jelenleg – Konnektív Felnőttképző Kft, MiskolcKlement Szilvia jógaoktató
Meditációs és Relaxációs Képzés
Mandala Jógastúdió Szeged - Márk Tamás 2017
 
Jóga Flow Oktatóképzés 
Muditayoga Stúdió Budapest (200óra) 2018
 
Ashtanga Vinyasa Jóga Továbbképzés
Muditayoga Stúdió Budapest (100 óra) 
2018
 
Mobility Továbbképzés Mandala
Jógastúdió Budapest 2020
 
Képzéseim:
 
Meditációs és Relaxációs Képzés
Mandala Jógastúdió Szeged - Márk Tamás 2017
 
Jóga Flow Oktatóképzés 
Muditayoga Stúdió Budapest (200óra) 2018
 
Ashtanga Vinyasa Jóga Továbbképzés
Muditayoga Stúdió Budapest (100 óra) 
2018
 
Mobility Továbbképzés Mandala
Jógastúdió Budapest 2020

Élet virága jógastúdió elérhetőségei